Praktikus tudnivalók a VR tanórákról



- ajánlott korcsoport: 5-12. osztály;

- egyszerre legfeljebb 30-35 főt tudunk kiszolgálni (egy osztályt);

- kitelepülésekre legalább 60 fő fölötti létszám esetén van lehetőség, azaz praktikusan legalább két osztályt látogatunk meg egy kitelepülés alkalmával, természetesen akár eltérő oktatási anyagokkal.

- egy foglalkozás egy iskolai tanórát (45 perc) vesz igénybe. Ez tartalmazza az eszközök beüzemelését, a VR tanóra/tanórák megtartását, és az órát követően egy játékos tudáspróba tartását a látottak, hallottak alapján. Az egyes VR tanórák időtartama 5-15 perc, ezért előzetes egyeztetés alapján egy foglalkozáson belül több VR tanórát is be tudunk mutatni.

- az iskolába való kitelepüléshez szükséges technikai eszközöket mi biztosítjuk, mindössze áramforrásra egy nagyobb szabad felületre (asztalra) van szükségünk, amire ki tudjuk helyezni az eszközöket;

- Mindenképpen kérjen egyedi ajánlatot annak érdekében, hogy az osztály igényeinek megfelelő árajánlatot tudjunk adni Önnek. Az ár tartalmazza a VR szemüveg árát is, amit a diákok a foglalkozást követően megtarthatnak , illetve a későbbi alkalmak során használhatnak.

- Fizetés: az oktatási intézmény (iskola, alapítvány, tankerület) által, bankszámlánkra való átutalással történik, az árajánlat elfogadását követően. Bankszámlaadatok: 11600006-00000000-94325328 (Erste Bank). Készpénzes fizetésre nincs lehetőség. A részletes szerződéses feltételekért olvassa el az ÁSZF-t.

- a foglalkozások alatt a diákok a padjaikban foglalnak helyet, kizárva ezáltal az esetleges sérülésveszélyt.

- Higiénia: A foglalkozások során papírból készült, összehajtogatható, ún. „cardboard” VR szemüvegeket használunk. Minden diák kizárólag saját maga veszi kézbe és hajtogatja össze a saját VR szemüvegét, amit a foglalkozást követően megtarthat. A megfelelő higiénia így 100%-ban garantált.

A VR szemüveg

A foglalkozások során papírból készült, összehajtogatható,
ún. „cardboard” VR szemüvegeket használunk.

Minden diák kizárólag saját maga veszi kézbe és hajtogatja
össze a saját VR szemüvegét, amit a foglalkozást követően megtarthat.
A megfelelő higiénia így 100%-ban garantált.

Kapcsolat

VR School

VR ISKOLA Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

1125 Budapest, Lóránt út 13/b.

1125 Budapest, Nógrádi utca 13. földszint 2.

+36 70 376 4813

info@vrschool.hu

Írj nekünk!

© 2021 VR School. Minden jog fenntartva | Design by - - -